All Four Seasons

Mi van? Mi van? Mi van?

Van az én drágámnak egy volt barátnője.

Ingyom-bingyom jópajtások, csak azt nem értem, akkor én miért nem ismerem kicsilányt immáron 2,5 éve? Hogy miért onnan tudom, hogy ők bizony pajtik, hogy csontvéletlenül megtaláltam tavaly egy fénykép-küldős, cuki-.muki sms-üket egymás közt?

Akkor mondtam azt, hogy OK drágám, ilyen van, tele vagyok én is fiúbarátokkal, de akkor elő a farbával, szeretném látni a kisasszonyt. Onnantól mehet a menet, én sem tűrném, ha nem találkozhatnék bárkivel, bármikor.

Nos, azóta eltelt 10 hónap, találkozóra fény nem derült, velem való találkozóból sosem lett semmi... Volt egy "deőszintevallomás", hogy kapott boldogszülcsinapcsi üzenetet kisleánytól.

 

Hagytam a francba.

Nem kutakszom, nem nézelődöm.

De a ma reggeli papírkeresésben belebotlottam újabb cuki-muki sztájl (derühellem, deszánalmas, nevörevör) kis képeslapocskába...

"Eredetileg egy szandált akartam venni, de csak egy szerencsehozó katicát találtam.

Csókollak,

R. :))))) "

 

Ezt így.

Ezt így hogy?

Hangulatomban simán benne van egy nyakkitekerés.

Féltékeny vagyok-e?

Nem.

 Ha menni akarna, mehetne.

Nem akar, tudom.

De akkor miért nem lehet őszintén kezelni a helyzeteket, miért nem tudhatom, mi a franc ez a kicsilány itt, és mitet szeretne ő?

 

Gyűlölöm az elbaszott katicákat, ráadásul ez sárga bazzeg, ami köztudottan csíp és nem hoz szerencsét.

 

 

 

Tovább »

Levélféle

Drága Valmont!

 

Köszönöm ajánlatát, melyet azonban kénytelen vagyok visszautasítani. Nem volt rossz kezdeményezés ez az Ön részéről, tulajdonképpen még hízelgőnek is mondhatnám és alig pár éve bizonyára kapva kaptam volna még az éppoly alkalmatlan alkalmon is. 

De Ön egy félreértésben él. Attól még, hogy egy nő nem Cécile, nem válik hidegszívű márkinővé - ráadásul a hidegszívű márkinők is sírnak, ami bizony jócskán levon a hitelességükből. Persze tény az, hogy a hitelesség huszadlagos erény a mai világban. Én azonban valamiért mégiscsak ragaszkodom hozzá - és éppen ezért többé már nem ragaszkodom Önhöz. Nem tudok sem Ön mellett, sem Ön ellen hiteles maradni, semmiféle szerepben.

Félreértés az is, hogy mi ugyanolyanok volnánk. Ön beleragadt egy szerepbe, amin én túlléptem. Jócskán. Bizonyára nem az Ön hibája, és könnyen lehet az is, hogy pár év múlva nem Ön néz vissza könnyes szemmel.

De ne higyje, hogy Ön kockázatot vállal, míg én erre nem vagyok többé hajlandó. A kockázat nem a kaland. A kaland csak kaland. A kockázat éppen a lemondás. A lemondás nem gyávaság. A lemondás szembenézés azzal, hogy akinek minden kell, az a végén nem kap semmit, mert semmi sem lesz igazán az övé.

Hiszi vagy sem, de szeretettel üdvözli,

AFS

Tovább »

Smse

Ő: "Legalább annyira lélegzetelállító."

Én: "Legalább annyira pofátlan."

Ő: "Pontosan. Semennyire. Elvarázsolt."

Én: "Békává?"

Ő: "Nem, az már elmúlt."

Én: "Megcsókolták?"

Ő: "Zavarná?"

Én:

Ő: "Visszaváltozom, ha azt akarja."

Én: "Nem. Nem nyelem le a békát."

Ő: "Ezt most még félre is érthetném..."

Én: "Ha pofátlan lenne. De csak elvarázsolt, ugye.:)))"

Ő: "Végre mosoly. Modoros ez a magázás."

Én: " Főleg egy békától. * Nem mosolyog. Nevet. De most már indul."

 

Tovább »

A bőröm alatt

Futkároznak a gerincemen. Le-fel-le-fel. Érzések és gondolatok, amik a testemben vannak, belémégve, és apró idegneuronokként szaladgálnak.

Gyűlölöm őket. De hiányoznának.

Mindig itt voltak, tudom. Biztosan aludtak.

Talán akkor indultak el újra az útjukra, amikor elköszöntem tőle. Puszi-puszi, a keze a derekamon, és csak kicsi, egészen apró mozdulattal csúsztatja följebb, a pillanat törtrésze alatt, nem látja senki, de én érzem, a kis nyavalyásak pedig felébrednek és szaladgálni kezdenek, mint a megvadult kölykök.

Gyűlölöm őket. De nem tudok nélkülük élni.

Rendszabályozom őket. Utasítom. Megnyugtatom.

Csak azért, hogy órákkal később hisztérikus tombolásba kezdjenek.

Beléjükőrülök.

Tovább »

A szigetlakók

Most őszintén, ki hányszor hallotta már másoktól, hogyaszongya

"ááá, engem annyira nem érdekelnek ezek a dolgok, legszívesebben elköltöznék egy kis déltengeri szigetre/buddhista kolostorba, és ott élnék nyugalomban..."

Aha. Mostanában, ha ezt hallom, hát én már tényleg a világvégén vagyok, mert odáig tudnék szaladni ettől a mondattól.

Kéééérem! Ha ezt tenné, Kedves, akkor tegye!!! Pls,pls,pls.

Merthogy miért is nem?

Déltengeri szigeten élni ugyanis könnyű. Először is olcsó. De legalábbis biztosan nem kerül többe, mint amennyit a kötött karkötő túristáknak való eladásából be tudunk szerezni. Építhetünk magunknak fából kicsi házat, de találhatunk olyan helyet is, ahol az ingatlan annyira olcsó, hogy a békásmegyeri 40 négyzetméterünket is könnyedén elcserélhetnénk rá... A buddhista kolostorhoz meg no comment, az ingyé' van.

Most arról már ne is beszéljünk, hogy akinek van pénze, az aztán tényleg miért nem megy? Olyan egyszerű. Strandruha bepakkerol a lujivittonba, csónakocska Bahamákon megvesz, és már csak el kell indulnunk.

Akkor mifrancért nem megy senki?

Jó, persze, mennek páran. De elenyésző a számuk azokhoz képest, akiknek a mindennapi témájuk az, hogy ők igazából erre vágynak.

Elárulom, miért nem megy senki. Mert valójában nem erre vágynak.

Ez egy póz. Amolyan "tökjólhangzik". Mert tökjólhangzik intellektuálisan elcsevegni arról, mekkora egy retekdarab a mi egész civilizációnk, az elbasz városainkkal együtt, tökjólhangzik eljátszani a

kívülállót,

az olyan entellektüel, meg olyan különleges.

De az igazság az, hogy a nagytöbbségünk szinte már betegesen ragaszkodik ehhez a sokat szídott civilizációhoz, a városainkhoz, de legalábbis nagyfalvainkhoz, az egész kis kulturális környezetünkhöz.

A szegény nem megy. Miért nem megy? Mert ott még kevesebb kényelem jutna ki neki, és hiányozna az a kicsi is, amiről lemond. Valójában a déltengerre csak azért vágyik, mert eleve hozzágondolja, hozzáálmodja ő is a yachtot - az meg tök ugyanolyan messze van, mint a 350 m2-es budai háza...

A gazdag nem megy. Miért nem megy? Mert hiába mondogatja, mennyire elege van a mókuskerékből, a nagyvárosi élet játszmáiból - valójában élvezi ezt az egészet, az egész felhajtást a pénzzel járó hatalom körül, és roppantul zavarná, ha egyszer csak, ott a déltengeren ez senkit nem érdekelne...

 

Most nem azért... Nincs nekem semmi bajom azokkal, akik TESZIK. Pontosan értem, mi a baj a mi civilizációnkban való létezéssel - és megértem azt is, akinek ebből teljesen és tökéletesen elege lesz.

De aki csak mondja??? Évek óta, minden beszélgetésében, amikor kicsit "mélyebben" beszél magáról?

Hát, kövezzetek meg, de ettől kifutok a világból.

Na. Ennyi, és UFF.

De ezt most le kellett írnom. :)

 

Tovább »

Twist in my sobriety

Mondjuk várható volt, hogy be fog következni. Mégis teljesen váratlanul ért. Paff.

 

Ismered az érzést, amikor teljes biztonságban vagy? Sétálsz be valahova, ahol tudod, hogy majdnem mindenkit ismersz és bírsz is, tudod, miért mész oda, hogy jót tesz, minden a lehető legokébb oké...

És akkor és OTT van.

Szétnézned sem kell, hogy tudd. Az ösztönöd azonnal megsúgja. Miféle elcseszett ösztön az, ami radarként jelez valakit, akit évek óta nem is láttál???

Mész befelé, a cipőd magabiztosan kopácsol, a mosoly az arcodon konstans. Aztán befigyel a radar, és már csak szigorú agykontrollal tudod megoldani, hogy továbbmenj, hogy az agyad lehetőleg ne most reset-eljen, és a szívverésed ne legyen annyira gyors, hogy beleájulj...

Elrebeged az adekvát "Sziasztok"-at, és közben csak félig nyugtat meg a tudat, hogy a delikvens is tökig pirult. Persze azt nem tudod, hogy ezt honnan is veszed, hiszen ránézni nem mertél, de akkor is tudod...

Az öltöző biztos magányában aztán leülsz, és megpróbálod elképzelni, hogy akkor most hogy a francba fogsz 1,5 órát lenyomni egy légtérben ezzel az ürgével. Aztán 5 perc eredménytelen tanakodás után rohanni kezdesz, nehogymár valaki rossz következtetéseket vonjon le hosszadalmas tollászkodásnak vélve kétségbeesett agyalásod idejét.

Ott vagy. Ott van. Nincs mit tenni. Néha közelebb jön, néha eltávolodik. Néz. Állandóan. És pontosan úgy viselkedik, mint a farktollait szétterítő páva. Elkapod, ahogy összemosolyog a barátjával. 

Pedig ez neked nem kell. Semmi másra nem vágysz, csak egyetlen, egyszerű, megnyugtató összemosolygásra.

Egy amolyan "hello, öreglány" szintűre. A "tudjuk, hogy tudjuk"-ra.

Ami után lehet nyugodtan továbbmenni, nem a másikra figyelni, nem élni újra mindent, lelkiismeretfurdalást, vágyat, gyűlöletet és ragaszkodást.

De nem kapod meg.

Csak a fura visszajelzéseket a környezettől.

- Baaasszus, ez mi a franc volt???

Ha én azt tudnám.

 

Tovább »

Egy szempillantás alatt

Anna hangos huppanással ült le a székbe. "Oppbocsi", nem hitte, hogy félszáz kilóval is ilyen hangot lehet kicsalni ebből a kis székből. De most már itt van. Majdnem elkésett, de nem, "Tirirííriríí, kérjük, kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat." Mindegy, úgyis otthonfelejtette. A lába mindkét oldalról egy-egy férfiéhez simult, az egyikhez kellemesen, otthonosan "Szia Kicsim, huhh, ez meleg volt, majd elmondom", a másikhoz kéretlen-kellemetlenül "Elnézést, elég kicsi a hely". Inkább keresztbe. Tenni. Jobb az úgy. Sötét. Indul a móka, és egész jól ideért.

Hmm. Jól néz ki a színpad. Régen volt ebben a színházban. Milyen kicsi. A színészek mintha neki beszélnének. Mintha ott lenne. Dehát ott van. Ehhez a darabhoz ez éppen jó, kell, itt nincs szükség kívülállásra, épp ettől jó, így. Hm, egészen jó ebben a szerepben Zoltán. Pedig hogy utálja. Vagy nem is, persze, nem rossz színész, csak hogy mindenki hanyatt van dőlve tőle, na ezt nem érti, pláne, mint pasitól, ehhh, olyan puha, olyan semmilyen... Épp neki való ez a szerep. Puha, önimádó idióta. Messziről lesír róla. Neki való. Hm. Jó lesz a darab.

Jó is, Épp csak egy pillanatra gondolkodik el azon, vajon a mellette ülő, kezét fogó férfinek is tetszik-e. tetszenie kell. Punktum. Jó a rendezés - a szpotlámpák fényei más és más szegletét világítják meg a színpadnak, más és más mozzanatra, beszélgetésre figyelnek, a kép változik, miközben valójában ugyanaz marad. Aztán színpadra lép Richárd is, elképesztően jó, az övé az első mondat, amitől a közönségnek elakad a lélegzete, dehát ki másé lenne, ő olyan lélegzetelakasztó fajta. Anna is tudja. Egyszer már az ő lélegzetét is elakasztotta, akkor, évekkel ezelőtt, amikor még azt sem tudta, kicsoda, csak egy fiú volt O-ban, a mindennapi törzshelyen, egy fiú, átható tekintettel. "Te, ez a Richárd! Az, amelyik téged bámul" Súgta neki akkor D, a színházi mindentudó, de ki a francot érdekelt akkor, ki az a Richárd, Annát biztosan nem, csak az az átható tekintetű fiú érdekelte, ahogy megfogta a kezét a mosdó felé menet, "Ne menj tovább, kérlek", de nem mosolygott, csak nézett rá, inkább komolyan, ő viszont nevetett, gúnyosan szinte, pedig igenis elakadt a lélegzete is, "Szó fennakad, hang bennszakad, lehellet megszegik" és ment tovább mégis, "Ennyi?" kérdezte szemöldökét felhúzva a fiú, kissé teátrálisan - mit lehet tenni, szakmai ártalom - , "Mi? Mennyi?" kacagott vissza ő, -szintén szakmai ártalom - és a fiú is elmosolyodott, akkor, miközben elengedte a kezét fejcsóválva.   Namindegy. Szpotváltás.

Újabb beszélgetés, a színpadon, Richárd nélkül. Ő csak ül, épp Annával szemben a  sötétben. És felé néz.  Anna követni akarja az eseményeket, nézné, miről beszél a többi színész, de a tekintete vissza-visszavándorol Richárdra - ha épp az ő szerepe jön, akkor figyeli csak a darabot igazán - egyébként csak néz, a tekintetete ugrál, "tejóég, vajon tényleg lát engem?" nem, a fiú nem látja, tudja, ő is állt már színpadon, a közönséget nem látni, még ilyen kicsi helyen sem, de akkor hogy a fenébe tud pontosan ránézni, miközben tudja, hogy a nézők fele úgy érzi, pontosan őt nézi, ezt tanítják, így tanítják, úristen, bárcsak ott lehetne az O-ban, ott tudta, hogy Richárd őt nézi, és szeretné azt a tekintetet újra, magán, csak neki, semmi mást, csak azt a kihívó, méregető, vágyakozó tekintetet mégegyszer. Anna kicsit megrázza a fejét, ahogy oldalra fordul "Egész jó, nem, kicsim?", "Igen, kifejezetten jó", jézusom, ugye nem látta, fut végig az agyán, de a szeme csak a folytatást várja, már az sem érdekli, Richárd vajon látja-e, láthatja-e őt (tudja, hogy nem), csak nézni akarja. A szeme szomjasan issza be a fiú látványát,  évek óta nem nézett így senkire. Őrá? Őrá néztek, de az nem érdekes, csak annak van jelentősége, amikor két szempár úgy fonódik egymásba, mint az övéké ott az O-ban, egyébként semmi az egész, nevetséges erőszak-kísérlet, de az, az kell. Hiányzik. Nem a tény - az ígéret.  Évek óta nem hiányzott ennyire. Talán nem is hiányzott.

A kocsiban hazafelé tudattalanul omlik ki belőle  "Nincs kedved lemenni az O-ba?", de  a "Minek?" válasz azonnal kijózanítja. Igazis, minek? Nem kell. Nincs O és nincsenek többé ilyen pillantások. Nincsenek többé ilyen ígéretek. És csak egyetlen varázslat van.

Tovább »

Politika SUX

Á, basszameg

MEA CULPA, MEA MAXIMA CULPA

minek nekem bármiféle politikai cuccosba belefolynom, amikor már évekkel ezelőtt és szentül?

Mi a lópikulának nem bírom már megtanulni, hogy úgyis csak felhúznak az emberek azzal, hogy alkalmatlanok bármit minimálisan is objektíven, a másik direkt személyes sértegetése nélkül megtárgyalni?

Ez valamiféle pszichés probléma nálam, hogy újra meg újra rácsodálkozom arra, hogy ennyi év demokrácia ennyi év mocska után még mindig képesek, még mindig tudnak személyes érzelmektől vezérelve "elfogódni"?

Hogy még mindig az a legfőbb érv a legtöbbeknél, hogy DE TE MEG. DE ŐK MEG.

Nem azt kérem számon, hogy elfogultak. Úgy en block.

Biztos én is az vagyok.

De az azért ezerrel túlzás, hogy minden apró, egyedi kérdésbe Ádám-Évától keverik bele a DE TI MEG-et.

Basszameg, ha valaki így próbálná meg megoldani a private life konfliktusait, az zicher, hogy egyedül döglene meg.

És attól félek, ebből csak az egyedül nem játszik ebben a játékban.

 

UFF. Kidühöngte magát.

 

 

Tovább »

Kívánósdi:)

Swadi hívott játszani, meséljek, mit kívánok a jövő évtől... Hát, megpróbálom.:)

Láttam ám, hogy a legtöbben nem igazán önzőek, de én most az leszek, valahogy ma ilyen napom van.:)))

1. Hogy szeressük egymást, legalább annyira, mint idén - persze, elsősorban Ő meg én, a lányom meg én, Ő meg a lányom, és hasonló variációk, de azért inkább mindenki, akivel eddig megvolt a szeretet!

2. Hogy végre tisztán lássam, mit is gondolok arról, hogy Család - hány ember is az, és hogy kéne egy ilyen izét igazán jól felépíteni! :)

3. Hogy azok az emberek, akikért felelős vagyok a munkámban és akiket kedvelek sikeresek legyenek az én segítségemmel.

4. Hogy elkészüljön a ház átalakítása és éppen olyan csodálatos legyen a végeredmény, mint amilyennek megálmodtam.

5. És végül, de nem utolsó sorban én is kívánok rengeteg szuper szexet, őszinteséggel, vagy anélkül de YOOOL! :)

 

Köszönöm a meghívást, Swadi!

Ha még nem voltak, akkor Katity-t, Veyne-t és Human-t hívom játszani. Mindjárt utánajárok. :)

Tovább »

Felelgetősdi.:)

Humánrájc szépen meghívott  Bonii teszt játékára, mert úgy érzi, még nem ismer! :)

Na lássuk, én ismerem-e magam, és mikor pirulok el. Vagy nem.:)

Tesztni, vagy nem tesztni, sok itt a kérdés...

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Ma reggel, mikor a gyereket oviba vittem.
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Szerintem a legtöbben túlélnénk. Én is. Bár ha felhúznak, akkor hajlamos vagyok "hősködni"...
3. Bealszol a tévé előtt?
Háppersze. Gyakran.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Miután csak kávéban iszom, azt meg nem öntöm a tejesdobozba... nem.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Mit kellett volna hova betűzni? "Labdabetűző" versenyt már igen.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Természetesen pasiügy. Hülye voltam, a pasi meg hazug.
7. Gyorsan gépelsz?
Igen, szakmai ártalom.
8. Félsz a sötétben?
Attól függ, hol. Otthon soha. Sőt, megnyugtat.
9. Most van valaki, aki tetszik?
Igen, otthon is, meg azért másfelé is, ezért arra nem nézek.:)
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Mer' sok volt 12 év olyan fiatalon. Változások, aaaah.
11. Szerencse számod?
7
12. Nyertél már lottón?
Nem és én sem értettem, miért. Talán kéne vennem szelvényt egyszer.:)
13. Most iszol valamit?
Kávét. A nemtomhányadikat.
14. Okosnak tartod magad?
Általában. Néha pofáraesek az önnön nemtudásom előtt.:)
15. Ettél valaha bogarat?
Asszem nem, de nem okozna gondot, ha nem büdösbogár.
16. Most van valaki, aki hiányzik?
Igen, még kb 1,5 óráig.
17. Mit kérsz karácsonyra?
  Nyugalmat. Nehezen bírom a millió rokonyt.
18. Ismered a muffinembert?
Ő ismer engem?
19. Beszélsz álmodban?
Akkor pont nem...
20. Emlékszel az első csókodra?
Igen. Érdes volt a srác nyelve, utána sokáig rettegtem, hogy mindenkié ilyen.
21. Reptettél valaha sárkányt?
Próbáltam, de túl súlyos volt.
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Nem szeretem a nyilvános uszodát és úszni sem igazán. Nyáron apóséknál pancsiztam a lányommal.
23. Sikeresnek tartod magad?
Igen. És szerencsésnek.
24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
kb. 600. Szintén szakmai ártalom.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
17 szülinapomra kaptam, 29 éves koromig volt.
26. Mik a terveid holnapra?
Meló, tenisz, Weeds nézés. :)
27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Kipihentem a karácsony fáradalmait, ápoltam a picit beteg gyerkőcöt, kicsit meg melóztam, de csak jelzésértékkel.:)
28. Most hiányzik a suli?
Igen. Évek óta, sokszor.
29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Ma. Többen is. Mondtam, hogy sikeres vagyok.:)
30. Szeretsz szingli lenni?
Azt hiszem, régebben szerettem volna, de már nem tudom. 18 évesen voltam utoljára teljesen. 31. Szereted a szobádat?
Elmegy, de most készülök átalakkíttatni - azt imádni fogom! :)
32. Ki a hősöd?
Bárki, aki kiment a melóból pár órára és jól érzem magam vele!:)
33. Lógtál valaha a suliból?
Persze, majdnem kirúgtak többször is.:)
34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Megírom a választ Swadi meghívására!
35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Kedvest vagy D barátnőmet, ez a hangulatomtól függ.
36. -Nincs kérdés!-
37. Ettél valaha kutyakaját?
Akkor már inkább madáreledelt.
38. Őszinte ember vagy?
Általában. Ha érdekel, amiről és akivel beszélek.
39. Szereted a ham&eggs-et?
Igen.
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Pénztárca, mobil, sminkkészlet. Röhejes, de igaz.
41. Van valamilyen sebhelyed?
Igen, több is, de nem láthatóak rögtön.
42. Szereted az akciót, a pörgést?

Régen meg sem álltam. Most már csak néha.
43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Nem szeretnék ennél sokkal nagyobb lenni.
44. Mi a legnagyobb titkod?
Egy gyerekkori félelmem.
45. Milyen gyakran telefonálsz?
Gyakorlatilag alig hívok, és csak az ismerős számokat veszem fel. De még így is sokat, sajnos, mert utálom.
46. Hiszel a szerelemben?
Mindegyikben. Külön-külön. :)
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Igen, egy csúcstechnikás 90 lábas vitorlás.
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
Arc harmóniája, orr, váll, testalkat arányai
49. Mikor sírtál utoljára?
Egy hete.
50. Kit öleltél meg utoljára?
A lányomat.
51. Jól kijössz a családoddal?
A felével nagyon, a másik felével nagyon nem.
52. Hol van a mobilod?
Előttem.
53. Mit ettél utoljára?
Rakottkrumplit.
54. Mi a kedvenc színed?
Bordó.
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Valami Amerika 2.
56. Most milyen dalt hallgatsz?
Semmilyet. Csak vezetés és futás közben hallgatok zenét.
57. Most mire vágysz?
Nyaralásra valami meleg helyen.
58. Melyik a kedvenc kocsid?
Bármelyik Ferrari. (Győzike nélkül.:)
59. Most nézel valamit a tévében?
Nem. Most dolgozom. :)
60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Ügyféllel.

 

El sem pirultam. :)))

 

Játszani hívom - Sigelt, Katity-t, Veyne-t, ha még nem írtak.:)

Tovább »

Veszélyes üzem

Megvolt az ezévi  örjöngésem is. Remélem. Mármint azt, hogy idén már nem lesz több. Lehet, hogy a jövő évit is el kéne halasztanom. Úgy venni, hogy már letudtam... Ismét meggyőztem magam, hogy nem vagyok egészen normális, sőt, már sosem leszek, a jó és a rossz, a nemes és az alantas olyan mértékben van bennem összekeveredve, hogy az már egészen... Egészen mi? Egészen beteg? Egészen...izgalmas? Nem tudom. Egészen életszerű.

 

Persze nem tudom, mit várok. Magamtól. Az alkohol eszméletlen mértékben tudja elvenni az eszemet, minden józant, és ha ez a legapróbb sérelemmel párosul, akkor ki lehet tenni a VESZÉLYES ÜZEM táblát, hívni a FAFE-t (gy.k. Férfiak a Férfiakért az Erőszak ellen) - vagy tán a legjobb az lenne, ha valaki ilyenkor csak úgy, minden figyelmeztetés nélkül fejbevágna. 

Amikor odaadtam az az elkefélt órát, már előre tudtam, hogy ez lesz... Reggel, mikor kinyitottam a szemem, ultrakedves volt, még magához képest is, biztos voltam benne. Be is jelentette. Hogy nem tud "megbarátkozni" (siccccc!) vele, neki ez túl elegáns, ő egy olyat akar tőlem, amit minden nap hordani tud... Azt mondtam jó, de én még alszom, a szememből meg folytak a könnyek, persze ő nem látta, nanemár, miért is kéne neki. Egész nap be voltak gyilladva az idióta szemeim.

Szombaton végül, amikor kiszabadultam a töménytelen, fojtogató családi banzájból - annyira elkefélten elegem volt, áááááá, tudom, a szeretet, meg minden, de ilyenkor egyszerűen sikítani tudnék, a fele csapat megőrjít, nem bírom az emberi hülyeséget, alkalmatlan vagyok 3 napig összezárva létezni ennyiféle emberrel, akikből a fele csak úgy "jutott", nem én választottam, és tulajdonképpen összeegyeztethetetlenek vagyunk - három óra alatt magambalocsoltam D-vel vagy 10 pohárral, irány le E-be, ott a szokásos csapat, hívom B-t is, megjelenik, cuki as always, imád,

és már nem értem, hogy valaha hogyan lehettem féltékeny éppen Tudodkire, akinek a seggére most már házakat lehetne alapozni, régen volt na, változnak az idők, meg persze mi is, a lényeg, hogy imádjuk egymást, mások életét váltom meg épp a magam biztos, forró kapcsolatából,

aztán valahogy mégiscsak előjőn köztünk a gyerektéma, megint az érzés, hogy ő nem akar, hogy ez mindig-mindig csak a visszasírommagam technika lesz "A kis Béla", hátpersze, ez egy másik "Béla", nem aaaaaz, az a tudodmelyik, a nemigazi (ezt mikor és ki határozta el?)

de most sem mondja, hogy nem akar, csak hogy már van nekünk,

de mit nem ért azon, hogy nincs, mert az csak az enyém,

terelek, ő is terel, már mindennel bajom van, neki meg semmivel,

egyszercsak egy másik pasival ülök kettesben egy szinttel feljebb, nanemazér', csak az ő életét váltjuk meg, majdnem sikerül is, 50%-ig, ő legalábbis már rájött, hogy én vagyok a megoldás, persze

nem tetszik és van annyi agyam, hogy azonnal mozduljak, menjek vissza a többiekhez, mikor közelít,

de már amikor visszaülök, és a miniszoknyás lábamat keresztbepakolom T székén tudom, hogy baj van, komoly baj,

kenyérre lehet kenni, annyira kedves vagyok - az emberekkel, de nem vele, vihar előtti flört,

a tekintetem egy kis szösziébe fúródik, elpirul, nem jóképű, de van benne valami, olyannyira van, hogy meg is indul felém, tétova teve klub, nem az én világom, nagyon nem, az a valami benne ott van ugyan, csak az a valami nem Valami, már megint

egy pillanatra átfut az agyamon, hogy ma isteni szerencse, hogy ez a kis szöszi nem az a Szöszi, ő nem lenne ilyen tétova és ez még hagyján, de neki van nagybetűje is, milyen szerencse, hogy soha nem találkozunk ezekben a pillanataimban,

akkor mondom ki, hogy húzzunk a francba,

B meg örül neki, nem tudom, azért, mert látja rajtam, vagy csak azért, mert rühelli ezt a társaságot, a maga csendes módján gyűlöli,

ez is zavar, hát lófaxért nem lehet azt mondani, hogy fújj, hogy mi a nyavalyát keresünk mi itt, pedig tényleg,

ő ül elől én hátul, Sz-el sms-ezem, néha felnevetek, Sz vicces, mint mindig, de igazából nem ezen nevetek, csak B-t akarom felhúzni, de persze, hogy nem sikerül, ő nem olyan,

de mire hazaérünk, már elő is vettem a Minnie témát - exnő, "jóbarát", baszki, persze, jóbarát, akiről fotót küldünk, édesanyáddal barátkozzál -, nem tudom, honnan jött éppen ez, ez volt, ezt találtam mindegy,

és azt hajtogatom, hogy egyszer úgyis találok valakit, aki nem ilyen, aki egy ilyen nőre rá se nézne (nevetséges amúgy, milyen nőre? semmi extra, se pro, se contra, de kit érdekel most ez?),

jó lenne tudni, hogy mit akarok, hogy szenvedjen, vagy hogy ne hagyjon szenvedni engem, gondolom, inkább az előbbi, mert amikor megpróbál megölelni, a fogaimat a nyakába mélyesztem, tépem szinte a húsát, alig tudom elengedni, és utána meg is ütöm.

Majd nyugovóra térek - vicces dolog ez, tényleg nyugovóra, úgy alszom, mint egy csecsemő.

Reggel arra ébredek, hogy B karjában vagyok.

Nem tudom, mikor ölelt meg, este nem hagytam.

Azt pedig pláne nem tudom, honnan tudom, hogy nem haragszik.

De nem haragszik.

Szóvá teszi, de látom rajta, hogy nem haragszik.

Valami sajnálom szerűt mormolok.

Igazából tényleg sajnálom. Szeretnék őszintén bocsánatot kérni.

De annyira kibaszottul megalázó, hogy nem haragszik.

Aztán már mégsem az. Ahogy megbocsájtok magamnak.

Talán kicsit túl könnyen.

Talán egyszer ugyanígy fog előjönni minden sérelem önmagammal szemben is.

Tovább »

A-ból B-be...

A legrövidebb út az egyenes.

Mindig. Tudjuk. Megtanultuk. Mégis elfelejtjük. Meg tán el sem hisszük.

Szar volt ez a hónap, tolongott a meló, mindenki ideges, kellemetlen hírek meg ilyesmi. A legjobb barátnőmet valószínűleg megcsalta az imádott férje. Vagy nem. De felmerült.

Mi meg alig szexeltünk. Átlag heti 2X. Namost van nekem ez az idióta szexfüggésem, mármint nem igazán a szextől függök, nekem is vannak fel-le ingadozásaim, mint feltehetően mindenkinek, de ha Pasi nem ugrik rám elég gyakran, akkor nem érzem jól magam, arról vizionálok, hogy vaja van, hogy már nem kíván eléggé, még a végén másfelé nézeget. Szóval inkább csak az ő hozzáállásától  függök.  Kész. Az agyam tudja, hogy ez egy hülyeség, egy férfi, aki nem bír elaludni, ha nem érhet közben hozzám, az márpedig igenis szeret - de az agyam ilyenkor nem számít, a szívem pánikol, és az agyam csak annyit tud fogni rajta, hogy ne öljem folyamatos hisztériába az energiáimat meg a kapcsolatomat.

Aztán ez az egész oda fajult, hogy tegnap este - karácsonyozás címén - jól berúgtam D-vel, és ráöntöttem a hülyeségem, pasikról meg kapcsolatokról meg hűségről, D meg biztosított róla, hogy ugyan alapjáraton igazam van, senki nem lehet örökkön hűséges, de ezen én most ne agyaljak, mert B-re csak rá kell nézni, és  a vak is láthassa, hogy még mindig oda meg vissza van értem. És hogy hagyjam békén legalább B-t a hülyeségemmel...

Node nem úgy van ám az, pláne nem részegen. Szóval szépen hazamásztam, kirángattam B-t a teraszra cigizés ürügyén, és persze, hogy előadtam magam.

Miszerint az lenne a baj, hogy

- nem hiszek az örök hűségben, főleg nem egy férfiében, mert lehet egy nő akármilyen szép és kívánatos és szeretett, akkor is uncsis lesz egy idő után, akkor is kelleni fog a "más"

- viszont cserébe a nyitott kapcsolatokban sem hiszek, mert milyen már az, hogy előre felhatalmazol valakit arra, akit szeretsz, hogy tegyen, amit akar - olyat is, amiről TUDOD, hogy fájni fog neked, hogy a szívedet fogja a helyéről kiszakítani

- ámde a hazugságban pedig még kevésbé hiszek, és hát ugyebár az első két pontot valójában csak a hazugság ívelhetné át, ideig-óráig, de...

Na, azért ezt cifrábban adtam elő, B meg csak állt ott, nézett rám nagy szemekkel, majd megkérdezte, hogy

- Le akarsz feküdni mással?

Mire én hevesen tiltakoztam, merthát tényleg nem, éppenhogy belőle indultam ki, nem magamból... Mire ő:

- Szerintem ez hülység. Én sem akarok. Akkor most miről beszélgetünk tulajdonképpen? Szerintem ezt nem így kell felfogni és kész. Minek olyanon gondolkodni, ami nincs? Csak azért, mert végülis majd lehet? Ki tudja? Talán sohasem lesz. Én hiszek ebben. Veled akarok lenni. Gyere kicsi, feküdjünk le, késő van.

Aztán még bebizonyította jól, hogy valóban velem akar lenni.

Ma sem szeretem jobban, mint tegnap. Nem is lehetne. De már most nagyon hiányzik. A hülyeség meg kihullott a fejemből.

Jó nekem most. Is.

És már tegnap is jó volt, csak akkor épp elfelejtettem.

 

Tovább »

Riválisok?

Küldtem ma neki sms-t. Hogy boldog...:)

Milyen viszonyban vagyunk? Nem tudom. De sokat mondunk egymásról, annyi bizonyos. Vajon miért?

Hogy kezdődött? 19 éves voltam,egy kezdődő, de végeláthatatlan flörtben az akkor még leendő, mára már volt férjemmel. Grinzingi. Ivászat. Új barátokkal,egyetemről. Jó minden, szabadok vagyunk, jófejek és fiatalok. De leendő férj nem jön. 'Életbe már, mit képzel ez??? Helyes-kedves fiú telepszik le mellém. D-ék barátja, Á., helloka. Dumálunk. Elbasz jófej, gondolataink hasonlóak, a beszélgetés szárnyal és bizony nem csak az. Ott az a bizonyos, ha nem is ellenállhatatlan, de aaaz, az az érdeklődés, ahogy nézünk egymásra, a barna és a kék szempár egyre többször kulcsolódik össze... Bizonyára ennek a következménye, hogy Á. egy idő után közli velem, hogy most van új barátnője, alig fél éve, és nagyon szereti, és semmi esetre sem csalná meg... OK, OK, veszek vissza, hát ki kérdezte, hát persze én se és be is fut leendő férj, elsodródunk...

De azért nem annyira, hogy ne kérdezzem meg D-től, vajon ki is Á. barátnője. "UUUUh. Egy hülye ribanc. A fél várossal lefeküdt már, szivatjuk is vele Á-t..."  És tényleg szívatják.

Á. nem érdekel. Mint férfi. Szerelmes vagyok a leendő volt férjembe, csak ez számít. De mégis érdekel, vajon ki a nő? Aki D szerint egy ribanc, de Á szerint a Barátnő, akit nem csalunk meg. Mert Á nem hülye. Ezt látom.

Még jobban érdekel a Nő, amikor egész véletlenül elkapok egy férfibeszélgetést. Amolyan egymás köztit. Ami szerint a két "legtutajosabb" - kéretik nem hányni:) - csaj bizony Ő meg én. "Aaaanyám, azok mit művelhetnek az ágyban..."

Bulin találkozunk, dumcsizunk, a Nő... Hm.  Gyakorlatilag az ellentétem. Világosbarna-sötétbarna. Magas-picike.  Vékony-kerek.  Kitűnő tanuló-épphogyfelvettek, sosemfejezembe.  Kos-kos. Tán mégse az ellentétem?

Az első pillanattól ott van bennem. Vajon nem én lennék-e ő, ha felcseréljük az indíttatásunkat? Ha a jómódú IQbetyár szüleimet kicserélem az ő felelőtlen, 6 évesen távozó anyjára, az emiatt őt elkényeztető apjára, ha nem magamra nyomom a felelősséget, a megfelelés felelősségét hanem rá...

De nem, akkor sem lennénk másként. A kontroll. Az nagyon más. Neki nincs. Ön. Nekem van. Van?

Egy idő után mindkettőnk lába alól kicsúszik a talaj. Unatkozunk K és Á mellett. Persze egész másként. Ő átmegy igazi ribancba, 10 pasi egyszerre, aztán végül megérkezik az életébe B - emlékszem, nem ismerem B-t, mégis, fura kíváncsiság és féltékenység van benne, ki az a pasi, aki mindenki szerint jóképű és persze gazdag, csak keveset beszél - kíváncsi vagyok, vajon valóban ő-e az igazi, mert neki valahogy elhiszem, hogy ő lehet... Én közben férjnél vagyok, de nézek az életemre, mintha nem is az igazi lenne... Szar. Nem működik. 10 év alatt kiürült. Ő nem tudja B miatt sem végleg otthagyni Á-t, mindkét kapcsolat tönkremegy, ismét igazi ribanc, tönkreteszi B-t és Á-t is, vége mindkettőnek... Én szerelmes vagyok A-ba, ami reménytelen, hiszen messze van, A. felesége rákos lesz, szakítok vele, és közben elválok...

És akkor egyszercsak ott vagyunk egymás mellett. A magas-világos és a kicsi-sötét, ott ülnek a kicsi-sötét kávézójában, amikor a magas-világos végre elszabadul a sikeres karrierjéből, és küzdenek. A pasikkal. Önmagukkal. És nevetnek. És ugyanolyanok. Úgy hiszik. A pasik hülyék. A csajok jófejek. A csajok hülye sms-eket küldenek és elképesztő bulikba keverednek elképesztő fazonokkal. A csajok helyes pincérfiúkkal kefélnek. A csajok élvezik.

Aztán egyszercsak ott van B. A magas-világos csak nézi. Szóval ő lenne B. Hm. Szép a profilja. Szexis. A magas-világos hazaviszi B-t. A magas-világos és B buliba készülnek. Aztán inkább oltárit kefélnek az első randin. Amit ezer másik követ. Az alacsony-barna örjöng. Elvették a "játékszerét". Vissza akarja kapni. Lekurvázza magas-világost. Kitör a botrány, telefonos üvöltözések... Ő vagy én.

Vajon ez volt a vita? B? Vagy ott volt ez mindig, amióta világ a világ, amióta azt mondták a férfiak, hogy mi ketten...?

Az igazi rivális? Ő meg én?

Dehát hogy lehetett ez? Hogy történhetett? Mások vagyunk. Nagyon. Máshogy nézünk ki és más a stílusunk. Akkor miért éppen mi?

Miért mondta azt nekem, amikor végük "megbocsátotta", hogy B meg én egy pár lettünk - persze csak akkor, amikorra új barátja lett - hogy ha hozzáérek az újhoz, megöl? Miért épp nekem mondta ezt, annyi nő közül? Soha nem tennék ilyet. Soha nem vettem el senkitől senkit.

Emlékszem, megcsókolt. Nem tudom miért. Hogy B-nek bizonyítson valamit? vagy nekem? Furcsa volt az a csók. Nem volt rossz. Pedig nem szeretem a nőket. Csókolni.

http://allfourseasons.blogter.hu/173712/vampirok_balja

Kezdem elhagyni. Elveszíteni? Már nem az. Már nem fontos. Valahogy... csak már nem. Öregszünk. Tán azért. És az őr étékeinek ez nem áll jól. Sajnálom őt. Valamit elszúrt. Ott van egyedül, a hülye, gyerekes hiúságával. Én meg már nem vagyok ott.

Rendbe kéne hoznia. Szólnom kéne neki. Szólnom kéne neki?

 

Tovább »

Szex vajon mi?

Akkor jó, ha természetes. Spontán. Így jön belőlünk. Ha a másikra vetített, 1/1 vágyaid csak úgy ráöntöd, boldogan és önfeledten. Úgy. A harmadik-negyedik alkalommal.

Mert az az Igazi. A harmadik-negyedik alkalom. Én azt hiszem.

Két ember közt akkor derül ki igazán. Mármint két, viszonylag tapasztalt ember közt, akik ismerik önmagukat. És addigra kicsit már a másikat is.

Az első? Tapogatózás, próbálkozás, aztán a mindent elöntő és elsöprő vágy, az újdonságba belefeledkezés.  A második? Vajon kitart? De jó, hogy itt vagy újra... :) Az első és a második mindenkivel jó, aki kicsit is vonz és nem reménytelenül béna.

A harmadik és a negyedik a döntő. Ott derül ki minden, én hiszem. Akivel jó a harmadik és a negyedik, azzal felkiálthatsz, IGEN, megvan, ez kellett, rátaláltam.

De mi van utána?

Emlékszem, mennyire simán ment. A puszta vonzódásom, amit akkor még eltakart a "nem kéne" érzése egyre erősödött, az első utáni enyhe szégyenérzet ("Basszus, könnyen adtam magam, pedig nem is szeretem.") tökéletesen elmúlt, szép volt, tökéletes volt, és nagyon őszinte. Imádott, imádta minden porcikámat, és én is az övét, a hosszú, érzelmes csókok pillanatok alatt csúsztak át igazi, marcangoló szenvedélybe, amikor már nem volt más, csak két test, a lelkek távoztak, nem vettek részt, háttérbe húzódtak egészen az utolsó kiáltásokig, aztán valahonnan, a háttérből rögtön előkerültek, amikor egymás karjaiba zuhanva néztük a másikat, "Istenem, mindig Rád vártam." És akkor már tudtuk, hogy marad is. A test és a lélek is. Együtt.

És azokban a percekben, az egymásratalálás perceiben nem voltak titkok. Miért lettek volna? A csókokkal a lelkünket, a szeretkezéssel a testünket tártuk fel, és láttuk szépnek magunkat és a másikat. Pár hete ismertük csak egymást- és szépnek láttuk, szépnek láttuk mindenét, a múltját, a jövőjét és a jelenét, a vágyait, az érzéseit. Nem voltak elvárások, csak jövő, a múlt és jelen tudatában.

Aztán egyszer csak megváltozott. Nem tudom mikor és nem tudom miért. Talán természetes rendje ez az életnek. Talán.

Rosszabb lett? Nem, nem lett rosszabb. Más lett. Nem tudom. Elvárásaink lettek. Az összetartozásból eredő elvárások? Nem is tudom. Akkor Ő csak Ő volt, én meg csak én, és ketten együtt pedig MI voltunk, összeolvadva. MI, kettőnknek, ott, az ágyban. Összeérve. Lélektől lélekig.

Aztán MI MI lettünk, kifelé is. Ő már nem csak Ő, hanem az Enyém. Én már nem csak Én vagyok, hanem az Övé. Mindenkinek. Kereső, kutató tekintetetek figyelik a kapcsolatunkat, mit miért teszünk, megfelelünk-e ... de minek? De kinek?

És megváltozunk. Lassan. Elvárások vannak. Milyennek kéne lennünk. Elvárok én és elvár Ő, magunktól, a másiktól, de mit is?

Emlékszem, néhány napig nem találkoztunk akkor. A fantáziám viszont szárnyalt, a testem egyetlen megfeszített húr volt, semmire sem vágytam, csak a szexre. Azonnal elmondtam neki, susogva búgtam bele a telefonba, mit szeretnék, ő pedig megkérdezte, mire gondolok, ha egyedül vagyok, önmagammal, és én azonnal elmondtam, nem gondolkodtam, Ő pedig rekedt hangon nevetett, megbeszéltünk mindent, mindenről, tudtam, hogy mi vonzza, mi érdekli, mit tart szexisnek...

Aztán valahogy megváltozott ez. Nem, nem a szex. Azt hiszem, a szexuális életünk rendben van. Szeretjük és kívánjuk egymást. Mégis... Valami kihalt belőle. Talán az őszinteség.

Én pedig elgondolkozom, hogy miért van ez. Hogy többé nem tudnánk olyan őszinték lenni egymással.

Miért?

Azért, mert  múlik az idő  és természetessé, adottá válunk egymás számára? Minél természetesebb lesz a másik jelenléte, annál kevébé lesz izgalmas, annál kisebb hányadát köti le a másik fantáziájának - így válik a fantáziánk egyre titkosabbá, elrejtendővé? Hiszen a másik már nem főszereplő többé - tehát el kell rejtenünk?

Vagy az ENYÉM érzése teszi? Ahogy egyre közelebb van a másik, felelősséget vállalunk érte, ezért a másik kicsit olyan, mintha mi lennénk, így igyekszünk még gondolatilag is kiírtani a másikból minden  "piszkosat" - hamár a saját "fertőnket" úgyis cipelnünk kell?

Vagy ahogy megszokottá válunk a másik számára, úgy leszünk egyre féltékenyebbek, akik inkább látni sem akarják, mi van a másik fejében, nehogy szembesülni kelljen vele?

Vagy elhitettük magunkkal, el kell hogy higyjük, hogy annyira smerjük, kiismerjük, hogy szinte már jobban tudjuk, mi kell neki, mint ő maga? Ezért zárjuk rövidre magunkban a kérdéseket?

Nem tudom.

Azt tudom, hogy szeretem. Hogy mindenkinél jobban - bár nem kizárólagosan - kívánom. Azt tudom, hogy a fantáziám tele van olyan dolgokkal, amiről nem tud, pedig talán nem bántaná és bizonyos. hogy nem kéne, hogy bántsa, mert mindennél és mindenkinél jobban akarom őt.

Azt tudom még, hogy nem kérhetne olyat, amit ne tennék meg érte. Neki.

Viszont valamiért félek tőle, hogy mit kérne. De miért?

Valamiért már félek a fantáziájától. És nem mondom el többé az enyémet teljes egészében. 

Ha jól belegondolok,egy csomó dologról tudom, hogy vágyna rá. És azt is tudom, hogy nemcsak nem mondja el, hanem talán le is tagadná. Miért?

Mert meg akar felelni. Miért? Mert fontos vagyok neki.

De ha ennyire fontosak vagyunk egymásnak, miért ne látjuk be, hogy a tökéletes boldogsághoz csak a teljes őszinteségen át vezet az út? Vagyis... Arra vezet??? És ha mégsem?

És ha a teljes őszinteség valójában út a pusztulásba? Út a kiábrándulásba?

Ha jobb így, csak én még nem tudom, mert nem próbáltam másként?

Mikor és mitől győzi le az őszinte kíváncsiságot a konvenció? Konvenció-e ez egyáltalán?

Vagy szükségszerűen tartoznak hozzá a boldogsághoz a titkok, a kicsit hazug, kicsit idealizált kép a másikról?

Hiszen szeretem, így. Hiszen jó így nekünk.

Tényleg az.

Vajon a teljes, kendőzetlen őszinteség hova vezetne? Még nagyobb boldogságba, vagy...?

 

Tovább »

Átalakíítás?!

Na, megszületett a NAAAGY döntés.

Miután jó ideje nézegetünk kisebb-nagyobb lelkesedéssel új házat magunknak, rájöttünk, hogy az a helyzet, hogy pluszcsomópénzért csak olyanhoz juthatunk hozzá, ami semmivel sem jobb, mint a jelenlegi - felújítva. Sőt. Inkább rosszabb. Plusz rengetegpénzt meg ebben a gazdasági helyzetben a franc sem akar kiadni. Én sem.

 

Naszóval, szépen körbejártuk házacskánkat, és rájöttünk, hogy nagyon-nagyon szupert is tudunk ám mi ebből csinálni... Persze komoly átalakítás kell.

Tegnap egész nap ezen járt az agyam. Új konyhabútor, fürdőszobaszettek, a kerti lépcső kicserélése, új lépcső a teraszok közé blablabla. Közben ezerrel boldog voltam, hogy erre legalább van normálisan pénzkeret is,  szép kényelmesen megoldjuk.

Mikor hazaérkeztem, csak úgy rángattam végig a szobákon Kedvest, itt mi lesz, ott mi lesz, tetszik-e ez így neki. Nagyon tetszik. Szuper.

- Szerinted mennyi idő, míg megcsinálják? - kérdeztem.

- Hát, kb fél év.

PAFF. Most nem is az, hogy egy türelmetlen kis dög vagyok - az én fejemben már nincs is ez a ház, csak az ÚJ létezik, járkálok körbe és látom magam előtt, és a jól ismert türelmetlenségem szinte gyomorideget okoz, MA akarom elkezdeni, befejezni meg holnap. De ez ugyebár nyilván nem megy. Nade...

Fél éééév? Persze nyilván onnan számolva, hogy a belsőépítész meg a lakberendező letette a terveket az asztalra. Wow. Hát, nemtom.

Kedves direktbe fel is van dobva ettől, addig lakhatunk legalább a régi lakásában, addig sem kell bérbe adni...

De én nem vagyok feldobva.

Vagyis igen. A céltól.

Jajjj, miért nincs mondjuk augusztus??? :)

Tovább »

Heten, a gonoszok ellen...:)

Hát, akkor nézzük a hét jót is, hátha valaki még meggyőzhető, hogy nem vagyok tökéletesen elviselhetetlen, vagy legalábbis magamat meggyőzöm.:)

Tovább »

Heten, a gonoszok...

Miután RL felkért, hogy készítsek bevallást, mit szeretek magamban,  viszont úgy gondolom, elég fura lenne  azzal kezdeni, hát inkább leírom előbb, mi az, amit nem szeretek. Fura, mert ez könnyebb, pedig alapvetően kedvelem magam. Mégis. Naszóval.

Tovább »

Szellemes játék 4. - Évi, Sigel vonulat:)

Eter játékára ( http://eternity.blogter.hu/?post_id=30470 ), évi folytatásának ( http://komolytalan.blogter.hu/?post_id=304739 ) folytatásaként, sigel ( http://tiszafa.blogter.hu/?post_id=304848 ) felkérésére:)

Tovább »

Halottról jóL vagy sehogy

Namost. Nem szeretek ám én cenzorkodni, de az a helyzet, hogy ez a mondás annyiszor merül fel mostanában, hogy már nem bírok nem szólni. Mármint nem ez a mondás, hanem az, hogy:

Tovább »

Veszedelmes vonzalmak

A lány mosolyogva nézett a fiúra.

Tovább »

Boys of Summer - Katitynek:)

Az ősz - megtisztulás. Az ősz elviszi a nyár sallangjait, ahogy elviszi a csini-bini rózsaszín fürdőruhánkat, ahogy magával viszi a nyári partik féktelen, önfeledt szórakozását, magával viszi az alig-ismerősökkel eltöltött, meleg nyári estéket.

Tovább »

Válság

Az baszki, jókora.

Tovább »

A harmadik válás

Tökéletes ez a nap! Miután végre-valahára megérkezett az Új Autó, imádnivalóan, gyönyörűen, csillogón és újautószagúan, és átvehettem, semmi kedvem visszatolni az arcom a melóba, és különben is, beszerezhetnék valami új ruhát Sz. barátom esküvőjére is. Megteszem, a ruha gyönyörű, magamon is hagyom rögtön és fantasztikusan érzem magam.

Tovább »

(Le)Sajnálva

Na igen, tudjuk-tudjuk, a média az igen káros tud lenni, a modern rajzfilmeket meg már csak meg se említse az ember, node. Mégis. Említse csak meg. Mert ez most más.

Tovább »

SZÉP LETTEM!

Ugye, hogy ugye???

Tovább »

Kitérő - magamnak, hogy tudjam:)

-Jaaajjj, de szaaar ez... - mondom, miközben dühösen földhözvágom a harmincadik zsepit. Ezer éve nem voltunk bulizni, és most mennék már nagyon, ráadásul végre egyszer Ő sem tűnik hullafáradtnak.

Tovább »

Kasztrendszer-kiborult a bili...

Csörög a telefonom... Nabasszus, ki és mit akar már megint...Jaaa, csak Juli az. Ő hívhat.

Tovább »

Okkult...

Pici kora óta így megy ez...

Tovább »

"Ezt is unja valaki!"

Édesapámtól hallottam ezt a mondatot először, még nagyon ifjú koromban, egy nagyon szép nőről, akit a barátai igencsak megbámultak az utcán.

Tovább »

Kibeszéljük :)

Dúl a blogtéren a Nagy Megcsalás Show. Most aztán kibeszéljük! :D

Tovább »